Apró megvilágosodásaim

A megvilágosodást hallva mindig valami zen mestert képzeltem el és azt gondoltam, hogy én ettől fényévnyi távolságokra vagyok. A minap azonban azt mondta egy bölcs tanító: a megvilágosodás valójában apró megvilágosodásokból áll, mint ahogyan a napsütés is vékony fénynyalábok összessége. 

Az elmúlt időszakban kétszer jött olyan felszabadító felismerés, amit szeretnék megosztani veletek. Mindkettő a mindfulness technikákhoz kötődik, azaz nekem a 8 alkalmas képzések egyikén érkeztek meg ezek az elmébe betörő fénysugarak.

Tapasztaljuk meg a szenvedést

Mikor világosan érezzük, hogy valami nem oké, akkor a leghőbb vágyunk, hogy ez megszűnjön, megnyugodjunk, a figyelmünket másra irányítsuk. Már elkezdtem a mindfulnesst és az egyik délután a Párom látta rajtam, hogy nem vagyok jól és javasolta, hogy csak legyek a jelenben. Próbáltam, nem ment, ugyanis a jelenből szerettem volna kizárni a szenvedést. A következő alkalommal értettem meg, hogy a jelen megélése akkor is működhet, ha abban éppen szenvedés van. Ugyanakkor ez nem egyenlő azzal, hogy belehergeljük magunkat a negatív gondolatokba, mert az már agyalás, amikor a gondolataink átveszik az uralmat felettünk. 

Amikor sikerült jól szenvednem…

Egy-egy Boldogságpillanatos posztban megjelent már, hogyan tapasztaltam meg a szenvedést, de most összegyűjtöm egy helyre azokat, amiket már kipróbáltam itt-ott kiegészítve más technikákkal:

1. Szia Féltékenység!
Tanultam arról, hogy mindenkiben él egy személyes Fájdalomtest, amelyet elképzelhetünk apró trollként, aki a szenvedéseinkből táplálkozik. Számomra könnyebb lett megbirkózni a negatív érzésekkel, ha megszemélyesítettem, megneveztem, megszólítottam. Éreztem, hogy elönt a féltékenység és beszélni kezdtem hozzá: “Szia! Látom, újra eljöttél.” Talán nem is folytattam tovább a “diskurzust”, mert az érzés tovatűnt.

2. Játszatok csak Gondolatok!
Buszon utazva nagyszerű célpont vagyok csapongó gondolataim számára és – bár legtöbbször álmodozásra használom ezt az időt – megesik, hogy aggódásba sodornak kételyeim. Egyik reggelen nem hagytam magam, hanem csintalan gyerekeknek láttam őket, az agyamat pedig egy izgalmas játszótérnek, önmagamat pedig megfigyelő óvónőnek. Engedtem, hadd legyenek, játszanak, de én békés maradtam. 🙂

3. Engedtem, hogy a szél csak szél legyen
Mostanában sokszor fúj a szél és ez így volt egy hónappal ezelőtt is, amikor az arcomba fújt a hideg szél. Eleinte megjelent bennem az ellenállás, aztán eszembe jutott, hogy egyetlen feladatom: a tapasztalás. A szél megszűnt ellenség lenni, egyszerűen csak létezett és létezhetett. Aztán, hogy ki ne maradjon a móka, elméleteket gyártottam arra, miért is kell fújnia a szélnek: a kismadarak szárnya így tud megerősödni és a fáknak is kell az edzés. 😀 (Szerintem a humor nagy segítség lehet az elfogadásban.)

4. Elfogadtam, hogy nekem akkor ott kell lennem
Kint álltam a hidegben és persze egyből jöttek a gondolataim, hogy “Nem hiszem el, egy méterre állok a meleg helytől, fázok, nem akarok fázni…..” Aztán eszembe jutott, hogy teljesen benne legyek a pillanatban. Behunytam a szemem és a figyelmemet a testemre és annak érzéseire fordítottam. Nem lett melegebb, de már nem fáztam annyira és megbékéltem. Annyit mondtam, hogy biztosan oka van annak, hogy akkor ott kell állnom. Ebben a békében az idő is gyorsabban telt el.

A gondolatok jönnek-mennek, de ez nem baj

A meditációknál az volt a legfőbb problémám, hogy – még, ha egy ideig tudok is csak a légzésemre figyelni – előbb-utóbb mégis megjelennek a gondolatok. Teljesen elfárasztott és csalódottá tett, hogy nem tudok 10-20 percig semmire sem gondolni. Aztán végre “megvilágosodtam”: a gondolatokat szinte lehetetlen kikapcsolni, de nem is kell. A meditáció alatt jöttek, majd tovatűntek, megoldások születtek, majd más kép úszott a “képernyőre”… Amikor kinyitottam a szememet, egyik gondolatomra sem emlékeztem, de nem is hiányzott. Nem kerestem az akkor megszülető megoldást, hanem éreztem, hogy megoldódott vagy bizalmam alakult, hogy meg fog oldódni. 

Ezzel azt szeretném kifejezni, hogy ne essen senki kétségbe attól, ha kezdő meditálóként, nem tudja kikapcsolni a gondolatait és később sem. A lényeg, hogy úgy tekints rájuk, mint az égen átúszó felhőkre: jönnek, majd tovatűnnek.

Zárásként megosztanék még kettő érdekességet, amiről ha nekem pár hónappal előtt beszélnek, szinte biztos azt mondtam volna, hogy ezoterikus marhaság… Kétszer történt meg velem, hogy mindennapos meditáció közben megéreztem egy másik helyet: egyszer az óvoda másik felén lévő Csibe csoportot, legutóbb pedig lelki szemeimmel láttam leendő lakhelyünk egyik falát. Az elménk tényleg határtalan és kár lenne azt hinnünk, hogy csak azok lehetünk, akik a testünkbe vagyunk zárva. Ennél sokkal többek vagyunk!

Neked voltak már ilyen apró megvilágosodásaid? Megosztanál velem legalább egyet?
Szeretettel, a Kaleidoszkóp-lány