Nem olyan régen, olvastam egy önfejlesztő könyvben, hogy érdemes gyakorolni azt, hogy kiálljunk a saját akaratunk mellett. Elgondolkoztam azon, hogy milyen sokszor mondom a fenti mondatot: “Ahogy szeretnéd”. Ettől kevesebb lennék?
Egyik este a Párom felvetette, hogy menjünk át a szomszédba, meglátogatni egy régi ismerősét és megnézni újszülött kisbabáját. Nem volt túl sok kedvem hozzá, szívesebben pihentem volna otthon, mégis azt feleltem, hogy “Ha szeretnéd, menjünk.” A látogatás jóval hosszabbra nyúlt, mint képzeltem, de egy egész jó beszélgetés kerekedett a végén belőle, ahol nézőpontok ütköztek, hangos nevetések csendültek, vélemények hangoztak. Érdekes volt, feltöltődve indultunk haza.
Eszembe jutott az Igenember című film, ahol Jim Carrey élete gyökeresen megváltozik attól, hogy “igen”-t mond mindenre. A filmben nyilván kissé túlozva van, de valami hasonlót élek át ezáltal, mikor a másikra hagyom a döntést. Igent mondok az ő vágyára, igent mondok őrá, a másik emberre, igent mondok arra, hogy kilépjek a komfortzónámból, igent mondok arra, hogy valami más történjen velem, mint, amit megszoktam. Egyetlen “nemmel” számos dologra “igennel” feleltem.
Megéri? Abszolút és ez csak egyetlen példa, de írtam már erről egy előző posztomban és megéltem már azóta többször is.
Te mikor éltél meg hasonlót? Érdekelne a történeted!
Szeretettel, a Kaleidoszkóp-lány
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: