Hol van az otthon?

Sziasztok! Hanna vagyok, költözés-függő…

Állsz az autó csomagtartójánál, ami telis-tele van dobozokkal, amelyek az életedet jelentik. Érdekes, izgalmas, mégis kicsit hátborzongató érzés. Már nem is tudom megszámolni, hányszor költöztem, hányszor kezdtem újra, teremtettem otthont. Gondolom nem létezik költözés-függőség, de tény, hogy az ismerőseim közt nem ismerek mást, aki 25 éves korára ennyiszer váltott volna, mint én. Nem mondom, hogy ez jó, se azt, hogy rossz. Mit lehet vele tenni? Elfogadni, s ha már így alakult megpróbálni élvezni vagy tanulni belőle.

Sok-sok kérdéssel kerültem szembe, amikor valakinek említést tettem életem vargabetűiről. Ezekre keresem a választ ebben a posztban.

Melyikhez kell több bátorság: menni vagy maradni?
Amikor egy év munkaviszony után felmondtam Jászfényszarun és elhatároztam, hogy Budapestre költözök albérletbe, akkor volt egy tőlem pár évvel idősebb srác, aki azt mondta, hogy csodálja a bátorságomat, amiért merek lépni. Ez meglepett, ugyanis számomra addig már-már rutinosan ment összecsomagolni az életemet és újrakezdeni valahol. Ugyanakkor mostanra kicsit azt érzem, hogy ezt soha nem lehet megszokni igazán.

Relatív, hogy melyik nehezebb, hiszen nem vagyunk egyformák. Annak, akinek lételeme a változás, a fejlődés, hamar hozzászokik a gondolathoz, hogy új fejezetet nyit az életében. Az aki viszont otthon, a megszokott környezetében érzi jól magát, igazi kínszenvedés lehet, ha bármilyen oknál fogva költöznie kell.

Márciusban hazaköltöztem, ami jó döntésnek bizonyult eleinte, de hamar rájöttem, hogy nem volt az. Szívem szerint egyből mentem volna tovább, de addigra alá volt írva a munkaszerződésem, nem akartam csalódást okozni. Kihívásnak tekintettem a maradást. Most már vége az öt hónapnak, amire vállalkoztam. Őszintén szólva: megbuktam saját magam előtt. Bár nem menekültem el, de rosszul éreztem magam itthon. Hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a „majd minden jobb lesz” érzés és nem élveztem a jelent. Tanultam-e belőle? Természetesen! Kaptam-e ettől az időszaktól bármit is? Igen! Vallom, hogy a párommal való találkozáshoz ez kellett. Realizálódtak az érzéseim a családdal és a vidékkel való idealizált elképzeléseimmel szemben. Új ismerősökre tettem szert, akikért hálás vagyok. Nem utolsó sorban, pedig azzal, hogy itthon éltem, spórolni is tudtam.

Neked melyik lenne nehezebb: menni, ha kell vagy maradni, ha szükséges?


Hányszor lehet átültetni a gyökereinket?
Mi is a gyökér? A növények azon része, amiből táplálkozik. Nekünk emberekne is megvannak azok a tápanyag csatornák, amelyeken keresztül a lelki energiát kapjuk. Ez lehet család, barátok, munkahely…

A múltkor – a rengeteg költözésemről mesélve -, feltették nekem a kérdést: “Hányszor lehet a gyökereket átültetni?” Akkor még nem tudtam válaszolni, de ma már egyértelmű: A gyökerek nem annyira helyhez kötöttek, sokkal inkább emberekhez. Az én gyökereim a szüleim, a családom, akik állandóak. Van egy bázis, egy családi tűzhely Terényben, ahová mindig HAZAtérek, de ha éppen Budapesten vagy Jászfényszarun találkozok a családdal, akkor is feltöltődök.

A kérdés számomra most már inkább az, hogy hová eresszem a saját gyökereimet, s ha már ott van, vállalkozok-e majd arra, hogy kitépjem s átültessem? A saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen hátrányai is van annak, ha egy gyerek kiszakad a megszokott környezetéből. Tulajdonképpen meglehet, hogy  már kisiskolás koromban megalapozódott, hogy később mindig mehetnékem lesz. Mivel váltottam először oviból első osztályba, majd a második, harmadikat megint máshol jártam és a negyedik osztályt új iskolába kezdtem, így nem tudott szoros kötelék kialakulni sehol. Ez is elősegíthette azt, hogy könnyen lépek új irányba, viszont érzem azt is, hogy hiányzik a biztonság, a fészek. Hiányzik, hogy legyenek évtizedes barátságok, legyen egy banda, akikkel már pelenkás korunkban együtt lógtunk… Ami egyik oldalon áldás talán, a másik oldalon óriási veszteség.

Mi a Te válaszod, hányszor lehet átültetni a gyökereket? Lehet egyáltalán?



Cigányélet, azaz élet egy bőröndből
Évekig tartó időszak volt, amikor sűrűn megesett, hogy a hétvége mindegyik éjszakáját máshol töltöttem. Barátoknál, munkatársaknál, rokonoknál… pénteken bepakoltam a lila bőröndömbe, majd útrakeltem és mentem arra, amerre dolgom volt. Sokszor élveztem, hogy bele tudom zsúfolni az életemet egy bőröndbe, hogy annyi mindent tapasztalhatok, megélhetek, de sokszor utáltam is a vele járó macerát. Az állandó parázást: mi van, ha valamit otthon hagyok, ha kilopják a bődöndömet a busz csomagtartójából stb… A legnagyobb előnye az, hogy ha mindig úton vagy, megtanulod a tárgyak helyét a világban, megtapasztalod, milyen szerepük van az életedben. Fejleszti a kreativitásodat a lehetőségek szűkebb köre, kapcsolatokat teremtessz azzal, hogy kérsz, sikerélményed van, ha megoldassz egy váratlan helyzetet… Volt olyan, hogy nem vittem kontaktlencse tartót így két mélytányérba helyeztem el a lencséimet, amiket egy-egy lapos tállal fedtem le. Hülyén nézett ki, de megoldottam. Nem!? 😀

Van hasonló sztori a tarsolyodba, amikor valamit kreatívan kellett megoldjál? 🙂

Otthonteremtés
Minden költözésem után igyekeztem otthont teremteni. Nem csak egy helyet, amely betölti a funkciókat, hanem olyan teret, ahol jól érzem magamat. Imádtam kialakítani új élettereket. Mindig újabb és újabb helyszínekre berendezkedni, különböző emberekhez, helyzetekhez alkalmazkodni azt jelenti, hogy minden alkalommal újrabírálhatod az életed. Megállapíthatod, hogy hol mi vitt legjobban előre. Látod, hogy mely szokásokat hordozod magaddal, melyek változtak az idők során. Új barátokat szerzel, egyre több kedvenc helyed lesz az országban, összehasonlításokat végezhetsz és okkulhatsz belőlük.

Mit éreztél a költözés után?


Hol van az otthon?
Manapság a lehetőségek sokaságától zsong a fejünk és ebben a túlzsúfolt környezetben próbáljuk keresni önmagunkat, megtalálni az utat, ami valóban nekünk van szánva. Görcsösen akarunk a jó irányba menni, s ez alól én sem vagyok kivétel. Ellenben kezdem megérteni, hogy talán nem is létezik jó irány. Nem lehet megtervezni az életet, akármennyire is jó lenne, ha tehetnénk. Éppen ezért az, aki megteheti, próbál menni, keresni és emiatt sokszor kénytelen változtatni. Én emiatt, az állandó nyughatatlan keresés miatt költöztem olyan sokszor. Legalábbis, ami a felnőtt életemet illeti, mert a gyermekkori nagy váltásról nem csupán én döntöttem. Sokszor ágáltam az ellen, hogy már megint összepakoljam az életemet, ellenben izgalmas is volt. Mindig az új lehetőségek reménye vitt, éltetett. Minden alkalommal teli voltam kétséggel, hogy jó döntést hozok-e, pedig nincs jó vagy rossz döntés, csak döntés van. Ez az első, amit megtanultam. Előre nem látjuk, hogy mik lesznek a következmények. Utólag dől el, hogy merre vitte az életünket a változás. Siránkozni azonban nem érdemes, csak levonni a tanulságokat, amit most megpróbálok megtenni. A legjelentősebb, amit megtanultam az évek során, hogy

“Az otthon bennünk van.”

Nem hazudom azt, hogy a körülmények nem számítanak, mert igenis van jelentőségük, de elsőként tényleg az a lényeg, hogy benned “helyükre kerüljenek a bútorok”, azaz az érzések az otthonkereséssel kapcsolatban.

25 éves vagyok, 5 településen (Budapest, Terény, Vác, Balassagyarmat, Jászfényszaru) , 10 lakhelyen éltem, 3 munkahelyem volt két év alatt és hét intézményben tanultam, ha az ovit nem számítom bele. Most tervezem a költözést egy újabb városba, újabb épületbe, újabb életbe. Tudom, hogy még ez sem lesz végleges, de ott lesz az, akit szeretek és ez otthonossá teszi majd.

Te hányszor költöztél? Esetleg most is előtte állsz, benne vagy? Megtaláltad már az otthonod?
Szeretettel, a Kaleidoszkóp-lány