Gondolatok a Föld Napjára

“A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.” – Ez a kedvenc idézetem, ami minden alkalommal eszembe jut, amikor a környezetvédelemről gondolkozok. Április 22-én, a Föld Napján szeretnék nektek beszámolni arról, milyen egy hulladékfeldolgozó telep és keresni a megoldást arra, hogyan lehetne élhetőbbé tenni bolygónkat. Nem csak magunkra gondolva, hanem gyermekeinkre, unokáinkra!

Április 11-én a a Nógrádmarcali hulladékkezelő központban jártunk az ovisokkal. Becsülendő érték, hogy a Zöld Híd munkatársai nem csak a telephely működtetésével foglalkoznak, hanem az edukációval is. Ők hívják meg a gyerekcsoportokat és a régión belül saját busszal mennek az ovisokért, iskolásokért. Az utazás izgalmai után egy előadóteremben láttunk példát arra, hogyan készíthető játék olyan anyagból, amit kidobnánk, beszélgettünk a szelektív hulladékgyűjtésről, sőt játékos formában ki is próbáltuk azt. Ezt követően sétát tettünk a hulladékfeldolgozó központban. Mosolyogva vettük fel a sárga “kukás”-mellényt, majd izgatottan figyeltük, hogy hány kilót nyom a csoport, mikor rááll a hatalmas, kamionokat mérő mérlegre. (Egy tonna óvodás gyűlt össze. :D) Láttuk a mechanikai hulladékválogató művet, amely segítségével még tisztábban lehet eltárolni a felhalmozott szemetet. Sétánk utolsó, talán mégis legizgalmasabb részeként minden gyerek (és gyereklelkű felnőtt, azaz én) beülhetett a kukásautó vezetőfülkéjébe. Páran csak félénken szemlélődtek, de egy-két kisfiú mindent kipróbált volna. Így telt a délelőttünk az események sodrásában. Én azonban nem tudok elmenni a bennem megfogalmazott gondolatok mellett.

Mielőtt elindultunk, az egyik kislány így aposztrofálta úticélunkat: “Megyünk a szemétdombra.” Akkor jót mosolyogtunk, de aztán szomorúan rá kellett jönnöm, hogy teljesen igaza van. Az előadó központ ablakából körülpásztáztam az egész környéket, ahonnan tökéletesen rá lehetett látni hatalmas “föld”kupacokra. Akkor még azt hittem, hogy azok amolyan természetes dombok, mire kiderült, hogy alattuk mind szemét bomlik. Olyan sebességgel, hogy körülbelül 1000 év múlva tisztul ki a környzetből. Ekkor esett le az állam és borult feketébe a szívem. (A képminőségéért és a látványért elnézést, de talán az elrettentés is célom egy kicsit. Ott középen látható az a domb, amelyet szemét képez és mögötte megfigyelhető, hogy épül a következő.)

Megdöbbentő, hogy még mindig ennyi szemét vesz körül bennünket! Függetlenül attól, hogy vannak törekvések a változásra, változtatásra. Óvónőként tudom, hogy már szinte minden óvodában központilag hangsúlyos a környezetvédelem, sőt az iskolákban is tudatosítják a gyermekeket. A gond az, hogy a társadalom még mindig él egy megszokásban és a szülők nem tudatosak.

A hazafelé úton én is magamba néztem és bizony tudom, hogy bőven van még hová fejlődnöm a tudatosság terén. Átgondoltam, hogy aznap mennyi hulladékot termeltem. Megnyugtatott, hogy a kulacsomat vittem magammal, így nem terheltem újabb PET palackkal a környezetet. Ellenben a szendvicsemet folpackba csomagoltam, amit sajnos nem tudnak még újrahasznosítani sem. Ez a mondat jutott eszembe:

“Sosem tudod meg mennyire rosszul csinálod, amíg nem próbálod jól csinálni.”

A cikket gondolatébresztőnek és élménybeszámolónak szántam, de a fenti gondolat jegyében később még szeretnék írni a témáról. Ahogyan a pénzügyi tudatosság foglalkoztat, ugyanúgy érdekel a környezetvédelmi tudatosság is. Ennek hatására biztos vagyok abban, hogy jönnek még zöld posztok.

Tarts velem a tisztább jövőnk érdekében! Nézzük meg, hogy mi mit tehetünk!
Szeretettel, a Kaleidoszkóp-lány